2012. április 7., szombat

Mandulás mandarintorta


Ezt a süteményt a vékonyabb héjú, (szinte) magnélküli clementine mandarinból ideális elkészíteni. Ez egy nagyon jó kis torta, pofonegyszerű, napokig eláll, nem szárad ki, olyan íze van, mintha rengeteg vajjal készült volna, de legalábbis mintha valami sziruppal lenne meglocsolva, pedig se vaj, se szirup, de még csak liszt sincs benne egy deka se.

Mandulás mandarintorta

Hozzávalók:
egy kerek tortaformához:
kb. 5 mandarin
6 tojás
15 dkg xukor/xilit
25 dkg darált mandula
1 púpozott tk sütőpor

Elkészítés:
1. A mandarinokat megmossuk, majd egészben feltesszük főni egy lábos hideg vízben. Forrás után lejjebb vesszük a hőt és 2 órán keresztül főzzük. Lecsepegtetjük, kicsit kihűtjük.
2. Félbevágjuk, a magokat, ha vannak, eltávolítjuk. Úgy, ahogy vannak, héjastul, mindenestül robotgépben péppé mixeljük, majd a többi hozzávalót is beleadagolva jól összekeverjük (én botmixerrel kevertem).
3. A masszát tortaformába öntjük, 190 fokra előmelegített sütőben 1 órán keresztül sütjük (Esetleg kb 40 perc után fedjük le fóliával vagy sütőpapírral, hogy ne égjen meg a teteje). A formában hagyjuk kihűlni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails